2020. december 29., kedd

Évtervező

Korábban mutattam már nektek, hogy 2 ünnep között mindig szánunk időt az év lezárására, és az új év átgondolására. Leülünk a férjemmel, átnézzük az előző évben mit terveztünk idénre, végiglapozzuk az idei napárunkat, leírjuk a gondolatainkat, majd átbeszéljük közösen az egészet. Most is így tettünk. Amíg a gyerekek mesét néztek, mi bekapcsoltunk egy kis zenét, fogtunk egy kis zserbót, islert, 2 pohár bort, egy kis teát, és nekiálltunk. Az idei nagyon különleges év volt. Nem volt könnyű, sok dolgot el kellett engednünk (több utazást is le kellett mondanunk, így 1 éve állnak a fiókban a ropogós útlevelek, hogy végre átlépjem Európa határát) ugyanakkor megvalósítottunk sok új dolgot is. Például kialakítottunk és már üzemeltetünk egy kedves kis vendégházat, amivel rengeteget dolgoztunk a napi munka mellett. 

Hálás vagyok a férjemnek, hogy ebben is a társam, ezekből a beszélgetésekből sokat tanulunk egymástól.
Az interneten számtalan lehetőség van értékelőket/tervezőket találni, mi ezt szoktuk használni:
http://yearcompass.com/ (Próbáljátok ki ti is ;))      





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése