2020. május 27., szerda

A kert végében

Idén folytattuk a kerti sütögetős rész kialakítását, további balatoni vörös kövek kerültek a támfalra, újabb növényeket ültettünk el és a komposzthoz is hangulatos úton jutunk a fenyők alatt. Mondhatnám, hogy a nagy munkában mindig megszomjazik az ember, de nekem ennél tudatosabban kell figyelnem, hogy eleget igyak, nem megy könnyen. Szóval blogger barátnők, látjátok mennyire igyekszem? :D Most éppen mentaszörpöt készítettem kéz alá magunknak. ;) 









2020. május 17., vasárnap

Túrókrém

2 hét és itt a hivatalos nyár. Szép lassan a terasz dekorációt is ehhez igazítom. A hangolódásban ma segített ez az 5 perces túrókrém, amibe ribizli került a fagyasztóból. Lassan úgyis kell a hely a friss utánpótlásnak. 
Annak aki kipróbálná, túró+tejszínhab+porcukor+gyümölcs. Én egy kis reszelt citrom héjjal is megbolondítom.














Kertünk kincsei

Amikor a házunkat megvettük egy sivár kertet kaptunk hozzá mindössze pár gyümölcsfával. Rengeteget dolgozunk vele, nagyon sok növényt ültettünk már, és persze a gyümölcsfák is sok munkát adnak. Szépen lassan alakul. Az elmúlt hűvösebb napokban nem sok mindenhez volt kint kedvem, de mégis jól esett végignézni a virágzás után micsoda kincsek növekednek az asztalunkra, sütikbe, lekvárokba. Ilyenkor az üvegházban is még dzsungel van, a spenót és saláta mellé bekerült a paprika, néhol pedig paradicsom palánták nőnek ki a tavalyi magokból. :)
















  

2020. május 7., csütörtök

Na de már női fodrász is?

3 gyerekes anya, szerető feleség, szakácsnő, tanárnő, óvodapedagógus, takarítónő, kertész, cukrász, szervezetfejlesztő tréner, coach, olykor férfi fodrász és még ki tudja micsoda. Sokszor jól manőverezem, olykor nagyon nehéz.
Egyik este a nagylányom rábeszélt, hogy vágjam le a haját, háááát nem mondom, hogy nem remegett a kezem, szerintem kb. 6 éve nem volt vágva a haja. Karantén utáni meglepetés készült a családnak és az osztálytársaknak.

Ti hogy élitek meg a szerepeiteket?







2020. május 1., péntek

Joghurt torta

Megmondom őszintén nálunk nem lepi el friss házi kenyér illat a konyhát, de azért a dekák mégis mintha kúsznának felfelé. :D
Már gyerekként is sokszor elkészítettem ezt az elronthatatlan joghurt tortát, ha van 2x5 percetek szerintem ti is próbáljátok ki, ennyi idő éppen elég is rá! ;)
Egyszerű, nagyon finom, könnyű kis desszert, ami ugyan a nyár nagy kedvence nálam, de amikor megkapjuk a friss joghurt szállítmányt Enídéktől Kékkútról (Levendula Porta) muszáj egy tortát bekevernem belőle.

A recept:
Az első 5 percben összekeverem az alábbi hozzávalókat, és formába öntve hűtőbe teszem a masszát.
3 kis doboz joghurt (én mondjuk most 6 deciből csináltam, ehhez 1,5 zacsi zselatint tettem)
10 kanál cukor
2 cs. vaníliás cukor
1 cs. étkezési zselatin
ezeket összelangyosítom, és keverek még hozzá 2 csomag tejszínhabporból és 3 dl tejből készített habot. (lehet zacskós habtejszínből is)
A második 5 percet pedig arra használom, hogy gyümölcsöket szórjak a megdermedt torta tetejére, van amikor teszek rá zselatint, valamikor nem, bárhogy mennyei.