2018. december 30., vasárnap

Csillagszórózás

Gondoltunk egyet, átmentünk tegnap a "szomszédba" barátokkal. Raktunk tüzet, sütöttem gesztenyét, és némi fűszeres alma meg isteni forralt bor társaságában beszélgettünk kicsit, míg a gyerekek csillagszóróval szaladgáltak a parkban. Igazán jó kis program volt, ilyet még csinálunk! ;)





2018. december 25., kedd

Karácsony 2018

Néztünk pásztor játékot, (na jó, meg Reszkessetek betörőket :D) hallgattunk sikoltozó és csodálkozó gyerekeket a fa alatt, játszottunk sokat, ettünk halat, aludtunk sokáig, sütöttem bébipulykát (narancsos-gyömbéres almaszósszal, jaj de finom volt), örültünk a húgoméknak, imádtam a zserbót. Holnap folytatjuk a család másik felével, hogy újra degeszre együk magunkat, örüljünk egymásnak, nevessünk sokat. :)
Boldog karácsonyt nektek!

Apropó, a fánkat idén is frissen vágtuk (22.-én), de most nem az erdőből hoztuk, hanem barátaink udvarából (puszi érte nekik) majd próbálom még fotózni, idén tombol a piros-fehér, két fényfüzérrel, biztos ami biztos. Nagyon szeretjük ;) 








2018. december 23., vasárnap

Mézeskalács

Többnyire mi is sütünk mézeskalácsot, az ideit egy 6 évvel ezelőtti kedves családi mézeskalácsozás emléke idézte fel bennünk, akkor már egyszer készítettünk Betlehemet. Idén újra megépítettük. A végére már elfogyott kicsit a lendületünk, de azért a családi fotót megint elkészítettük vele. ;)
















 

2018. december 21., péntek

Angyalka

Zsuzsi megint elkápráztatott, egyszerűen nem lehet betelni vele, annyira gyönyörű legújabb angyalka szerzeményem. Hálás vagyok, hogy ilyen sok kézműves tevékenykedik az országban, és én mindig elcsábulhatok valami újabb szépségre. ;) 
Az az igazság, hogy bárhová teszem, mindenhol jól mutat, egy kis tüll, finom csipkék, toll szárnyak, nagyon szeretem! Köszönöm nektek Fehér Levendula Műhely, hogy általatok megint megajándékozhattam magam karácsonyra! ;) 




Advent

Nem mondom, hogy idén minden olyan simán zajlott az elmúlt hetekben itthon ahogy elterveztem, betegeskedő gyerekekkel, dolgozós hétköznapokkal, de mára már nyugis vagyok. Minden kész lesz hétfőre, mindjárt sütöm a zserbót. ;)

Addig is próbálok folyamatosan hozni nektek pár képet, mostanra például feltöltöttem az adventi koszorúról készítetteket, tök időben, nem? :D Ehhez idén csak egy alapot kellett beszereznem, minden mást szerencsére csak előkaptam ;)







2018. december 20., csütörtök

Karácsonyi manók

3 éve lapult a fiókban egy kedves kis doboz mindenféle kellékkel, amiket még Stockholmban a Panduroban (hobby kellék mennyország) vásároltam. Pár napja egyik éjszakába nyúló este végre összeraktam 2 kis manót, szerintem cukik lettek ;)






Fehér karácsony?


Talán idén sikerül végre! ;)


2018. november 19., hétfő

Dió család

Ne legyen már unalmas a diótörés sem, lemodelleztük a családot :D
A legnagyobb dió szerencsénkre nálunk terem az udvaron, a legkisebbet az utcában fedeztük fel a gyerekekkel, nagyon cuki, így együtt pedig igazán jól néznek ki ;)


2018. november 17., szombat

Koraszülöttek világnapja

Hat évvel ezelőtt egy pünkösdi hosszú hétvégén nyaralni mentünk férjemmel, 9 hónapos kislányunkkal, és 29 hetes pocaklakónkkal a Salzkammerguti tavakhoz. A nyaralásra betervezett programok felét néztük meg, mikor kórházba kerültünk. Azóta is hálás vagyok, hogy az égiek gondoskodtak rólunk, nekem lett szerencsére egy második születésnapom, és egy 1120 grammos, 36 centis kislánnyal bővült a családunk. Testileg és lelkileg is nagyon nehéz volt felépülni és végigcsinálni azt az öt hetet egy idegen országban, ahol alig értesz a nyelvből, kézzel-lábbal kommunikálsz, a férjed, családod távol, a 9 hós kislányodat pedig egyik napról a másikra elválasztották, és maradtak a kérdések, vajon jó lesz neki nélküled, vajon megismer majd, fog majd újra kötődni? 

Ma mégsem a nehézségekről szeretnék írni, hanem csak hálát adni, mert hihetetlen körülmények között tölthettünk el 5 hetet, annyi mindent tettek értük Vöcklabruckban. Ott megengedik többek között, hogy bármikor ott legyél a koraszülött intenzíven a baba mellett, szinte bármikor a mellkasodra teszik, jön hozzá fizikoterapeuta meg logopédus hogy tanítsák például nyelni. Amikor szondán keresztül kap enni előtte anyatejes fülpiszkálót tesznek a szájába, hogy az ízt össze tudja kapcsolni a jóllakottság érzéssel stb. Remélem egyszer majd a hazai kórházakban is lesz lehetőség hasonlóakra.  ;) 

Azóta is életem legnagyobb büszkesége, hogy ezt a "kis békát" sikerült megtanítani szopizni. Azóta is a legéletrevalóbb csemeténk, csupa pozitív gondolatokkal. A múlt héten például férjhez ment. (Ő lett az oviban a sváb lakodalom menyasszonya.) Nem is akárhogy. Utolsó pillanatban ugyanis visszalépett a vőlegény, így végül ő annak a kisfiúnak lett a "felesége", akire egész héten gondolt. Jót mosolyogtunk a történetén, úgy látszik csak tanulnak valamit a gondolatok teremtő ereje című meséinkből. ;)




Idei utolsó kert projekt

Na mi lesz itt?


2018. november 12., hétfő

Lizi golyó

A legnagyobb gyermekem (7 éves) nevezte el magáról ezt a kis vendégvárót :D
Titok 1: ő maga is simán 10 perc alatt elkészíti.
Titok 2: Isteni finom.
Titok 3: Mi kell több az első kettőnél? Ja a recept! Íme a kép alatt:


35 dkg darált keksz
25 dkg mascarpone
3-4 ek. erős feketekávé (én koffeinmentessel szoktam, az is jó)
3-4 ek. porcukor
2 csomag vaníliás cukor
1 ek. konyak (ez el is hagyható, illetve sütőrummal helyettesíthető)
Összegyúrod a hozzávalókat, simán kézzel, megformázod a golyókat, majd keserű kakaóporban megforgatod. 1-2 órára érdemes hűtőbe tenni, úgy még finomabb! Egy veszélyre felhívnám a figyelmet, elfogyhat, mire megjönnek a vendégek :D! 

Hajrá ;)






2018. november 11., vasárnap

Narancseper

Kellett egy kis változatosság a tökök mellé ;) Levél koszorú és narancseper, jól passzolnak. 


2018. november 4., vasárnap

Cseresznyéskerti RÉPAKRÉM


Tudom, elsőre kevés ember lesz lelkes a répakrém hallatán, viszont ha hisztek nekem eddig még MINDENKINEK ízlett, legyen az gyerek, felnőtt, férfi :D 
Anyósomnál ettem először, azóta én is milliószor elkészítettem már, rém egyszerű, 4 hozzávaló kell csak hozzá. Ha van kedvetek próbáljátok ki, saját ízlés szerint elkészítve ;) 

Hozzávalók:
sárgarépa
Karaván füstölt sajt
fokhagyma
majonéz



Elkészítés:
A répát és a sajtot lereszeljük, hozzányomjuk a fokhagymát és kis majonézt. Az arányok nálam a répa kb. kétharmada a sajt, azaz mondjuk 1 kilo répához olyan 60 dkg sajt, 4-5 gerezd fokhagyma és egy kis majonéz. De az állagáról már látod, hogy mennyi majonéz kell, nem sok, mert a sajt miatt lesz kenhető az egész. A fokhagyma is ízlés dolga. 1 kilo répából azért sok lesz, szerintem érdemes a felével kezdeni, mert azért a füstölt sajt se olcsó, de fontos, hogy karaván legyen. ;)

A képet nagyobbik lánykám dekorálta, szerinte a narancssárga tök mécses jól mutat a répakrém mellett, a kis virágokról már nem is beszélve. Hát legyen. ;) A paradicsom és a paprika még mindig saját szüret, hála az új üvegházunknak. :)



2018. november 2., péntek

Kerti sütögető

Két éve a kert hátsó fele még egy domb volt 5 db óriás fenyővel. Azóta kivágtunk 3 fenyőt, építettünk egy bástyát lépcsővel, vittünk hátra vizet, elkészült a kiskertem nagy része, és most hoztam pár képet a sütögetőről is. Jövőre folytatom a növények beültetését, hogy még szebb legyen. Kis fügénk már idén is megajándékozott pár gyümölccsel és szerencsére pár tavaly ültetett növényke is túlélte az idei plusz építéseket.
A legnagyobb szerelem az egészben a balatoni vörös kő, mely minden darabját a férjem maga szedte össze és hozta el utánfutóval a kertünkbe. <3
Nyáron az udvaron sátorozás alkalmával gyújtottunk már esti tábortüzet, isteni hangulata van fent ülni a dombon, és ránézni az udvarra, a házra. :)













Ilyen volt előtte: 

2016. november


2017. március